Turizmus-vendéglátás, majd pedig marketing szakos közgazdászként végzett, jelenleg a Magyar Cserkészszövetség kommunikációs csapatában dolgozik. Ötlete előkészületei 2018-ban kezdődtek, majd 2019-ben rajtolt el projektje. Száler Timivel, a Secret Picnics egyik alapítójával beszélgettünk. 

Mesés környezet, kényelmes párnák, káprázatos ételek, barátnők. Hogyan jellemeznéd a Secret Picnics-et? Hogyan jött az ötlet a piknik szettek kialakítására?

2017-ben egy félévet Ausztráliában töltöttem, és ott találkoztam a piknik felturbózott verziójával, az ausztrálok közül sokan egy-egy nagyobb esemény megünneplésére a természetet, természetes környezetet választják, ez nagyon megfogott engem. Miután hazajöttem, épp útkereső fázisban voltam, vágytam rá, hogy valami új, kreatív dologban próbáljam ki magam, ehhez pedig társam is akadt, aki hasonló szemlélettel és gazdag gasztronómiai tapasztalatokkal rendelkezett, így ketten hívtuk életre a Secret Picnics-et.  

A kezdetektől fogva ügyeltünk arra, hogy az alapötletet megtöltsük azokkal az értékekkel, amik fontosak számunkra a szabadidő eltöltése során: valós jelenléttel, egymásra figyeléssel, természetközeliséggel.

Ha valahol társaságban levesszük a cipőnket (például vendégségben, vagy itt a pikniknél) egy sokkal intimebb, lélekközeli légkör alakul ki, egyfajta határ leomlik – ilyen látszólag apró, de mégis fontos elemekből épül fel a Secret Picnics élménye is, legalábbis ezt szeretnénk elérni az emlékezetes pillanatok nyújtása mellett.

Fontos kiemelnem, hogy a Secret Picnics esetében nem pusztán egy elegáns dekorációról beszélünk, hanem a különböző piknikszettjeinket jól átgondolt módon, egy-egy szépirodalmi mű tematikája köré építjük fel. Így akik minket választanak, egyszerre Alice Csodaországában, a Rámájana indiai őseposza, a Vuk, a Winnetou vagy a Büszkeség és balítélet varázslatos világában találhatják magukat.

Mi indította el, hogy elkezdjétek ezt a kihívást? Hogyan kezdtetek neki?

Nagyon sok ötletelés, egyeztetés, álmodozás előzte meg az indulásunkat. Ausztráliában kicsit könnyebb a helyzet, mivel ott bárhol lehet a szabadtéren piknikezni, itthon hosszas utánajárást igényelt, amíg kiderítettük, milyen engedélyeket, önkormányzati szabályozásokat kell figyelembe vennünk ahhoz, hogy legálisan végezhessük a tevékenységünket.

Mivel korábban nem volt ilyenre példa Magyarországon, komoly fejtörést okoztunk az önkormányzati dolgozók számára. Rengeteg olyan apróságot kellett végiggondolni, mire előzőleg nem is számítottunk, és mindent befektető nélkül, saját erőből csináltunk.

Hasonlóan az esküvőszervezéshez, laikusként azt gondolnám, hogy Magyarországon nem nyitottak még az emberek az effajta luxus termékekre. Mi a tapasztalatod ezzel kapcsolatban? Mennyire volt ez nehézség a kezdetekben?

Szerintem van egy olyan réteg, aki kifejezetten nyitott az efféle újdonságokra és módjukban is áll, hogy igénybe vegye őket. A minket körülvevő online világ, például a social média vagy a Pinterest ezt a folyamatot segíti: sokan vágynak az ott látottakra, és örülnek, hogy már itthon is megvalósulhat az álmuk. Ennek ellenére természetesen megvannak a nehézségei annak, ha valami újjal állsz elő, sok kérdés merül fel ilyenkor az emberekben. Azt hiszem a vállalkozásban fontos feladatunk, hogy megtaláljuk a közönségünket – jelenleg amúgy nagyon nehéz lenne ezt meghatározni, mert a mi esetünkben elég változatos vevőkörröl tudok mesélni. 

https://www.instagram.com/p/CR4IiehqHYF/
Már pár éve sikeresen üzemeltetitek ezt a kis projektet. Honnan tudtátok, hogy mikor érkezik el az idő 1-1 újításra, változásra?

Hogy mikor érkezik el az idő egy-egy újításra, azt egyrészt érezzük-látjuk, másrészt igyekszünk okulni a visszajelzésekből, illetve a megkeresések jellegéből. A leánybúcsúk és a lánykérések például mindig népszerűek voltak, de mostanában a céges csapatépítők és a nagyobb létszámú foglalások is előtérbe kerültek. Ennek köszönhetően egy új rendszert, ezekre a nagyobb volumenű rendezvényekre érkező ajánlatkérési folyamatot is ki kellett alakítanunk.

Számodra mi volt, és mi a jelenlegi legnagyobb kihívás a vállalkozásotokkal kapcsolatban?

Az, hogy szüntelenül megtaláljuk a motivációnkat és képesek legyünk megújulni – nem csak csapatban, de személyesen is. 

Korábban az ösztönzött, hogy valami olyat csináljak, ami újdonság, ami még nem létezett eddig. Most, hogy folyamatosan bővül a piac, találni kell valami új erőforrást, és ez számomra kihívást okoz, hiszen ha a sajátodnak tekintesz valamit, nem könnyű elfogadni, hogy más is pontosan érezhet ugyanígy. Ezt nehezíti, hogy alapvetően nem tartom magam egy kompetitív személyiségnek és gyakran hamarabb nyergelek át valami új dologra, minthogy szembenézzek a meglévő nehézségeivel. Ez személyiségbeli adottság, amit nagyon tudni kell a helyén kezelni egy vállalkozás menedzselésében. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig sikerül. Ismerem a folyton újító, folyamatosan ötletelő, lelkes, kreatív oldalamat, ami pont annyira segít ebben, mint amennyire hátráltatni is tud. Ezért állandóan kérdés volt számomra, hogy való-e nekem ez a vállalkozói lét. Igazából nem is tekintem magam vállalkozónak, inkább valakinek, aki a szabadidejében egy “álomprojektje” megvalósításán dolgozik.  

Alapvetően elengedhetetlen számotokra a száraz, jó idő. Szerepel a terveitek között egy téli vagy vízálló verzió létrehozása is? Hogyan oldjátok meg a váratlan problémákat (gyors zápor, késő ételszállítás…)?

Nos igen, az időjárásra sajnos nincsen ráhatásunk. Mindig odafigyelünk az időjárásjelentésre, és folyamatosan konzultálunk az ügyféllel. Ha mindenképpen esőre áll, megpróbáljuk az időpontot áttenni, vagy a pikniket áthelyezni beltérre. Ez a műfaj sajátossága, szerencsére ezzel általában tisztában vannak a megrendelőink is. Még nem volt részünk gyors, nyári záporban, de minden esetre van B tervünk, és ezek a helyzettől, az ügyfél rugalmasságától, és az időjárás előrejelzéstől függenek. 

Egyszer, amikor egy kedves barátnőm leánybúcsúján én is résztvevő voltam, a piknik után éppen az utolsó párnát tettük be az autóba, amikor leszakadt az ég. Na az nagy szerencse volt.

Mennyire volt nehéz nőként vállalkozóvá avanzsálni?  Említetted, hogy nem vagy egy kompetitív személyiség. Szerinted ez hátráltat a vállalkozóvá válásodban?

Igen, de ez szerintem nem függ össze a nőiséggel. Az elmúlt pár év alatt egyáltalán nem éreztem magamat hátrányos helyzetben amiatt, hogy nőként vágok bele egy vállalkozásba, sőt sok más női vállalkozót is megismerhettem ez idő alatt. Ha már mindenféleképpen meg akarjuk különböztetni a nemeket, azt a tapasztalatomat osztanám meg, hogy a körülöttem lévő férfiak – családtagok vagy barátok – voltak azok, akik lazábban kezelték a bosszús szituációkat, és segítettek ebben engem is, míg a lányok az együttérzésükkel tudtak jobban támogatni. Nem vagyok benne biztos, hogy ez általános érvényű lenne a két nemre a vállalkozói hozzáállást illetően, csak egy megfigyelés.

https://www.instagram.com/p/CLfH0enBMFn/
Mesélj a csapatotokról, hogyan valósítjátok meg a piknikeket?

Alapvetően ketten vagyunk, és hozzánk csatlakoznak ideiglenes segítők. Ők olyan barátok, akik segítenek nekünk a piknikek ki- és elpakolásakor – hiszen különböző időpontokban, és különböző létszámban van rájuk szükség.

Luca – a társam a Secret Picnics-ben – az Őrségben vezeti a vállalkozást, a fővárosban és környékén többnyire én menedzselem a projektet. Persze az a legjobb, amikor együtt tudunk dolgozni, és valóban közös munka gyümölcse a piknik – ez többnyire akkor valósul meg, amikor Luca Budapestre jön, én az Őrségbe, vagy egy-egy nagyobb megrendelésnél együtt utazunk valamerre.

Nagyon jól tudunk együtt dolgozni, de mégis megvan a saját területünk. Közösen, organikusan fejlődünk, egymást támogatva.

Milyen terveitek, fejlesztési ötleteitek vannak a jövőre?

Őrizzük az irodalmi vonalat, amit a végtelenségig lehet gazdagítani. Tervezzük bővíteni gasztronómiai kapcsolatainkat is, hogy az egyes szépirodalmi témákhoz még inkább illeszkedő, kulináris élményt nyújthassunk megrendelőinknek.  Az elmúlt években – és a koronavírusnak köszönhetően – a kis létszámú esküvők kezdenek divatossá válni, így ebben is látunk növekedési potenciált. Azon dolgozunk, hogy a magyar közönség is megismerje az elopement wedding (szöktetéses esküvő) fogalmát, ami nagy népszerűségnek örvend nyugati szomszédainknál. Emellett folyamatosan keressük az együttműködést, lehetőségeket a kiegészítő eseményekre, szolgáltatásokra. 

Melyik szolgáltatás megy most a leginkább?

Az évfordulók, leánybúcsúk, és születésnapi rendezvények a legnépszerűbbek, de egyre több céges megkeresést kapunk. Ezenkívül egyre többen igényelnek drón felvételeket is – javarészt eljegyzések alkalmával.

Milyen tanácsot adnál valakinek, aki most indítaná el vállalkozását?

Közhelyes vagy sem, de azt mondanám, hogy hallgasson a szívére s amit szeret csinálni, azt csinálja, de abban legyen kitartó, ne kímélje magát! 

Honlap: https://www.secretpicnics.hu
Instagram: https://www.instagram.com/secretpicnics/

Szólj hozzá!

 

További cikkeink

Maradt, mivel a pofont csók követte

2024. March 28.|0 Comments

Egyszer azt hallottam, hogy annál a férfinál, aki idegességében ököllel veri a falat, nem kell sok ahhoz, hogy a következő én legyek. De mennyire érintettek valójában a magyar nők párkapcsolati erőszakban? Hol a határ és mit tehetünk mi, akik felelősséget érzünk a bántalmazást elszenvedő nőkért?

Szex szülés után

2024. March 23.|0 Comments

Milyen a szex szülés után? Ez a kérdés izgatja a kismamákat, de azoknak is érdekes lehet, akik még nem várandósok. Szerzőnk szókimondó cikkében válaszolja meg a kérdést.


A Margaretet azért alapítottuk meg 2021-ben, hogy egy értékőrző közösséget hozzunk létre. Az azóta eltelt közel 3 évben 6 Offline eseményen, 10 Női körön, 3 Jótékonysági kampány során és 7 Könyvklubon találkoztunk összesen közel 1000 emberrel. Ezek az események mind ingyenesek voltak, a kezdetektől fogva önerőből működünk, ám továbbiakhoz segítséget kérünk.

A támogatás menete:

1. Scanneld be telefonoddal a QR kódot vagy kattints a linkre!
2. Válaszd ki, hogy hány szál virággal szeretnél minket támogatni. Egy szál virág ~ 1800 HUF (3 EUR).
3. Kattints a fizetés gombra! A tranzakció díja szokásos banki fizetés, ~ 150 Ft, semmi többletköltséget nem rejt.

http://buymeacoffee.com/margaretbloghu