Egyszerű, de nagyszerű – a nagyi-féle túrógombóc titka

Mindannyiunk számára vannak olyan ételek, amelyek egész életünkben kísértenek minket. Keressük azt a bizonyos fagylaltot, amelyet kisgyerekként egy-egy fülledt délutánon a Duna-parton ettünk. Nem tudjuk felejteni az anyukánk készítette vasárnapi rántotthúst, amiben nem csak az a jó, hogy finom, hanem az is, hogy a kicsi, olajgőzös konyhában együtt mártogatjuk tojásba és morzsába a hússzeleteket. Minden vendéglőben keressük gyermekkorunk megismételhetetlen ízeit, illatait és ha egyszer megtaláltuk, egy rövid pillanatra újra kicsinek és gondtalannak érezhetjük magunkat. 

Édesapám számára a rántott hús, a székelykáposzta és a krémes mellett, ilyen “emlékezős” étel a túrógombóc is. S mivelhogy nagymamám gombóca nemcsak az emlékektől volt olyan, amilyen, hanem páratlan főzőtudása eredményeként is, nem is reméltem, hogy egyszer olyan gombócot készítek, amilyet egykor ő tudott. De aztán -véletlenül- mégis sikerült. 

Még mielőtt megosztanám ezt a receptet, elmondom, hogy szerintem milyen az igazán jó túrógombóc. Az igazán jó túrógombóc olyan, hogy nem bírod abbahagyni. Jól esik ebédre, de vacsorára is szívesen eszed, és igazából reggelire is ennél belőle, ha maradna. De a jó gombóc bizony elfogy. És ha dupla adagot készítesz, akkor is. A jó gombóc könnyed és puha, gömbölyű és a morzsa kellemesen ropog rajta. És nem tudod eldönteni, hogy cukorral vagy tejföllel edd, mert mindenhogy jó. 

A jó túrógombóc a jó túróval kezdődik. Mert a krémtúrótól szétfolyik, a zacskós túrótól pedig túl kemény lesz. Papírba csomagolt, kocka túró kell hozzá. Egy jó négyemberes adaghoz három kocka (3*250 gramm). 

A három kocka túrót két tojással és hat lapos kanál búzadarával egy tálban, robotgép segítségével elkeverjük. A masszából nem túl kicsi és nem túl nagy méretű gombócokat formálunk. Közben vizet forralunk egy nagyobb edényben, és a kellemesen lobogó vízbe tesszük a gombócokat. Miközben a gombócok a vízben főnek, kezdjünk neki a prézlinek.  Egy serpenyőben forrósítsunk olajat és a forró olajon pirítsuk meg a zsemlemorzsát. Látni fogjuk, mikor jó, gyönyörű aranybarna lesz. Amint a gombóc feljött a víz tetejére, egy kanállal halásszuk ki, és görgessük a prézliben, míg fel nem veszi végleges formáját.

S mialatt az összes gombóccal ezt megcsináljuk, addig a többiek meg is térítik az asztalt, és már ehetünk is! Szórhatunk rá fahéjas cukrot, sima porcukrot vagy cukorhelyettesítőt, meghinthetjük a maradék prézlivel, esetleg csinálhatunk cukros tejfölös öntetet is hozzá! Mindenhogyan finom lesz, és az biztos, hogy nem marad belőle semmi! 

És az üres tányérok felett elmerengve arra gondolhatunk, hogy milyen jó is volt régen a nagymama gombócát enni, és milyen jó most, mikor talán épp mi készítünk valakinek ilyen édes és szívet melengető emléket. 

Papfalvy Bori Janka