Hallgatjuk vagy csak halljuk a zenét?

A zene az jó! Hallgassatok sok zenét!

Ennyi, kész, nincs tovább. De most tényleg, bármi mást mondanék, az már csak túlmagyarázás lenne, ami sokkal inkább elvesz, mint hozzáad ehhez az örök érvényű igazsághoz. Na jól van…  azért megpróbálom.

Szóval zenét hallgatni jó (zenélni még sokkal inkább, na de azt majd máskor). De mit is hallgassunk? Mert ugye nem lehet minden jó, vagy ha igen, akkor sincs olyan, ami mindenkinek tessen. Azt mondom, kezdjük el az elejétől.

Hogyan hallgassunk zenét?

Hangosan! Hehe. A legtöbben talán magukra ismernek, ha azt mondom, hogy sokan csak a csend elűzéséért, valamilyen felsőkategóriás háttérzajként alkalmazzák legtöbbször. Ez nem feltétlenül baj, a zenének, amit hallgatunk, sőt még az előadónak se fog fájni, hogy csak zümmög valahol hátul az épp mosogatott tányérok csörgése, vagy a kocsmai beszélgetések mögött. Ezeknek az embereknek üzenném, hogy azért néha érdemes csöndben is maradni, hogy összefussunk a gondolatainkkal.
Viszont ezt nem nevezném zenehallgatásnak, bár én is űzöm alkalmanként. Inkább olyan, mint amikor este levágódunk a tv elé, és „nézzük”. Nincs információbevitel, csak ülünk és bámulunk. Majd ha fél óra elteltével megkérdezik mit nézünk, nem is tudunk rá válaszolni. Ebben állítólag mi férfiak vagyunk a nagy mesterek, no de mindegy is.

Na de most komolyan jegyzetfüzettel üljek neki?

Túl nagy bajunk nem lesz belőle, de nem igazán szükséges. Nagyon jó viszont, ha tényleg tudunk néha időt szánni arra, hogy „Na, most akkor zenét hallgatok”. Nem hallok, hanem hallgatok. Mindenképp hozzánk fog adni, főleg, ha egy albumot vagy egy számot többször is meghallgatunk, figyelünk a dallamokra, a hangszerekre, mikor melyik mit csinál stb. Ha meg tudunk ejteni ilyen alkalmakat, az egy nagyon komoly és hasznos fejlődéshez vezet.
Egyre inkább elkezdjük érteni, amit hallgatunk, akár tanultunk zenélni, akár nem. Egyre inkább különbséget tudunk tenni zene és zene között. Először csak egyszerű elemeket ismerünk fel, de később már azt is meg tudjuk majd mondani, hogy „hú, ez a gitár úgy szól, mint David Gilmour-é a Comfortably Numb című számban”. Így egyre inkább meg tudjuk találni azokat a zenéket, albumokat, előadókat, stílusokat, amik ízlésünkhöz, hangulatunkhoz leginkább passzolnak.

Felesleges szócséplés vége!

A zene az jó! Hallgassatok sok zenét!

Bellus Bence