Lelki adoptálás – Két 16 éves lány tanúságtétele az élet mellett

Luca és Orsi 10. osztályos korukban határozták el, hogy lelki adoptálás formájában mentenek meg egy-egy magzatot az életre. Elhatározásukról, felfedezéseikről, tapasztalataikról beszélgettünk.

Mit jelent a lelki adoptálás?

“A lelki adoptálás egy imádságos elköteleződés egy édesanya méhében abortusz általi halállal fenyegetett gyermek védelmében. A lelki adoptálás művébe való bekapcsolódás egy – egyedül csak Isten által ismert gyermek – lelki szüleivé tesz minket.” (lelkiadoptalas.hu)

A lelki adoptálással lehetőséged van imádkozni egy magzatért, akinek az édesanyja abortáláson gondolkodik. A lelki adoptálóknak lehetőségük nyílik rá, hogy örökbefogadjanak egy magzatot, imáikkal segítsék és védelmet biztosítsanak számára. 

Sokak tanúságtétele bizonyítja, hogy bár a folyamat során sosem találkozunk a lelki gyermekünkkel, mégis érezhetjük a jelenlétüket – legtöbben a születés pillanatát is megérzik.

Hogyan találtatok rá?

Luca: Egyszer a templomban hirdették ezt a lehetőséget, ami először nem fogott meg annyira. Aztán Édesanyám elkezdte a 9 hónapig tartó imádságot egy ismeretlen magzatért, és végignéztem, ahogy csinálja.  Majd a plébánián is jött egy lehetőség, hogy közösen, egy közösségként mindenki adoptáljon lélekben egy gyermeket, és ekkor határoztam el, hogy én is végigcsinálom a folyamatot. 

Orsi: Egyik barátom mesélt nekem erről a lehetőségről, és ajánlotta, hogy kapcsolódjak be. Érdekelni kezdett a kezdeményezés, ezért utánanéztem, hogy mi is ez pontosan. Mivel az abortusz kérdés előtte is érzékenyen érintett, úgy döntöttem, én is örökbe fogadok egy magzatot.

Hogy néz ki maga a lelki adoptálás folyamata?

Orsi: Az első lépés a fogadalmi ima, amikor az adott szülő örökbe fogadja Isten által  kiválasztott gyermekét. Ezt a fogadalmat egy saját felajánlással erősíti meg, innentől kezdődik a 9 hónap, mialatt a szülő minden nap elimádkozza a lelki adoptálás imáját és egy tized rózsafüzért. 

Mesélj a saját tapasztalatodról, milyen volt a 9 hónap?

Luca:

9 hónap hosszú időnek tűnt először, szinte teljesíthetetlennek, de minden hónap észrevétlenül elszállt. Megvoltak a maga hullámvölgyei, időnként elfelejtettem egy-két imát, vagy nem sikerült betartani fogadalmamat, de a lényege, hogy visszatérjünk a kijelölt útra, akárhány napot is hagyunk ki.

Személy szerint én azzal szórakoztattam magam, hogy minden hónapban megnéztem, milyen nagy lehet már a kis pocaklakó, így nem vált sose unalmassá a folyamat. A 9. hónap vége  pedig  nagyon fura érzés volt, hogy ilyen hamar vége lett ennek a csodálatos kalandnak, és már nem kell aggódnom a kisbabáért. 

Orsi: Az első pár hétben nagyon oda kellett figyelnem, hogy minden nap imádkozzam az örökbe fogadott kisbabámért. Ki kellett alakítanom egy rendszert, hogy a napom részévé tegyem ezt az imát. Akkortól nem okozott aggodalmat ez a felelősség, amikor rutinná vált, hogy minden reggel, iskolába menet, séta közben mondom el a tized rózsafüzért.

Mivel már az első perctől kezdve valamilyen titkos módon elkezdtem érzelmileg kötődni a születendő gyermekhez, sokat gondoltam rá, legbelül nagyon féltettem Őt.

Az volt a fogadalmam, hogy minden szerdán elmegyek Szentmisére, amit Érte ajánlok fel. Ezek az alkalmak bizalommal töltöttek el, amikor az Atya kezébe helyeztem a kicsi életét. A 9 hónap alatt, bennem is változás történt. Felelősnek, valódi szülőnek éreztem magam, akinek feladata, hogy óvjon egy veszélyben lévő életet. Ugyanakkor meg kellett tanulnom, hogy bármilyen sűrű is az adott napom, időt kell szánnom a fogadalmam betartására. Amikor egy egy nap ezt elfelejtettem, szörnyű lelkiismeret furdalásom volt, de tudnom kellett megbocsátani magamnak és bízni Isten megbocsátásában is. Nagyon sokat segített viszont, hogy volt kivel együtt csinálnom az egész vállalást. Meghatározó élmény volt számomra, az a kicsit abszurd este, amikor egy buliban hajnali 3-kor kerítettünk alkalmat erre az imádságra.

Mit csinálnál másképpen, ha most kezdenéd elölről a 9 hónapot?

Orsi: Ha elölről kezdeném, annyit csinálnék csak másképp, hogy bevonnék több embert a környezetemből, hogy mindig tudjuk emlékeztetni egymást, és akár közösen imádkozni. “Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.”

Luca: Ha visszamehetnék, és valamit máshogyan csinálhatnék, akkor az ígéretemet változtatnám meg. Fontos, hogy egy reális, 9 hónapon át teljesíthető fogadalmat kell tenni, amit bárhol van az ember (pl.:nyaraláson, táborban…) akkor is meg tudja csinálni.

De ez az időszak tökéletes arra, hogy megismerje az ember önmagát, hogy mire és meddig képes saját akaratából. Én előtte nem voltam kitartó, mindig mindenbe belekezdtem, de semmit se vittem végbe, ezért nagy büszkeséggel töltött el, amikor befejeztem a 9 hónapot.  

Mit ajánlasz valakinek, aki most vágna bele a lelki adoptálásba?

Luca: Ne adjátok fel, ha túl nehéznek tűnik. Beszéljetek másokkal erről a lehetőségről, és csináljátok minél többen egyszerre, az még több motiválást ad. Gondoljatok arra a kisbabára,  akit ezzel megmentetek. És ne feledjétek: nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg.

Orsi: Én is hasonlót tanácsolnék. Képzeljétek el a picit, hogy hogy néz ki, fiú vagy lány  mekkora lehet, és szeressétek! Ha elsőre hosszúnak is tűnik a 9 hónap, ne ijedjetek meg tőle, hanem vágjatok bele. Rá fogtok jönni, hogy naponta 5-10 perc egy imáért érte mindig akad.

Interjút készítette: Kisbán Petra

Forrás: ITT