Miért kérjünk Istentől?

Gyerekkoromban hittanórán megtanultam, hogy a következőképp kell imádkozni: először megbánom bűneimet, aztán hálát adok az aznapi jó dolgokért, és végül megfogalmazom a kéréseimet a Jóisten felé. 

Nyilván az évek során ez lazult, formálódott, személyesebbé és kötetlenebbé vált, de az egyes elemek megmaradtak. Ahhoz, hogy az ima ne váljon egy megszokott, mechanikus rutinná, érdemes néha újragondolni, újraértelmezni, hogy mit, miért és hogyan csinálunk. Nekem ilyen újraértelmezés volt, mikor elkezdtem az utolsó elemen gondolkodni: hogyan kell jól kérni Istentől?

Elvileg Isten ismeri a gondolataimat, a vágyaimat. Akkor van értelme megfogalmazni, hogy mit szeretnék tőle kérni…? 

A Miatyánkban azt mondjuk, „Legyen meg a te akaratod”. Ha úgy imádkozunk, hogy Isten akaratára bízzuk magunkat, akkor miért mondjuk ki, hogy MI mit szeretnénk? Nem mond ellent ez a kettő egymásnak? 

Van-e értelme kérni Istentől, ha abban hiszünk, hogy Ő úgyis úgy alakítja, ahogy nekünk a legjobb?

Persze a lelkem mélyén mindig is éreztem, hogy van. De volt pár gondolat, ami segített felismerni és elmélyíteni a kérő ima mögött húzódó értelmet. 

Természetesen az, hogy valamit kérünk Istentől, nem jelenti azt, hogy az egyértelműen be is fog teljesülni. A Jóisten, mint a jó szülő, nem adhat meg nekünk, gyermekeinek bármit, amit csak kívánunk. És igen, sokszor megengedi azt is, hogy olyan dolgok történjenek, melyeket nem szeretnénk. A kérés értelme másban rejlik. 

Milyen a jó szülő? Akinek a gyereke bármit el mer mondani. Akkor is azt fogja csinálni, ami a gyereknek jó. De vágyik arra, hogy gyermeke megossza vele a gondolatait, kívánságait. Ha megosztjuk a Jóistennel vágyainkat, azzal bevonjuk Őt az életünkbe. Bizalmunkba fogadjuk. 

Ebben a bizalomban azonban benne van az is, hogy merjük a kezébe helyezni magunkat. Benne van, hogy elfogadjuk, ha Ő máshogyan szeretné, mint mi. 

Isten fiánál talán nem kell jobb példát keresnünk. Márpedig Jézus is kért kereszthalála előtt: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” (Mt 26,39) 

Emberi mivoltunk természetes velejárója, hogy vannak vágyaink és félelmeink, a Jóisten pedig a legjobb, legtürelmesebb hallgatóság: hiába ismeri gondolatainkat, alig várja, hogy mi magunk megosszuk Vele. Mert ezzel a megosztással ajtót nyitunk Felé. 

Miután pedig elmeséljük Neki, mit szeretnénk, beismerjük Neki, mitől félünk, merjük azt is hozzátenni: de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan Te. 

„Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetõnek megnyittatik.”

Mt 7,7-8

Kocsis Krisztina