Interjú Rimay István fociedzővel – férfi és női csapatokról, edzőségről, fociról

Rimay István a SOTE Női focicsapatának edzője, pár hónap múlva diplomás jogász, aki két egyetemen is szuper focis közösséget hozott létre – fiúknak és lányoknak egyaránt. MEFS Halassy Olivér kitüntetésben részesült az egyetemi sportért tett munkájáért, emellett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen Pro Facultate díjat kapott a közösségi tevékenységeiért. István kisgyermekkorától a foci szerelmese, amikor csak teheti, játszik vagy edzősködik. 

Hogyan jellemeznéd a focit az életedben?

A foci számomra több, mint sport, az életem részévé vált már akkor, amikor még azt sem tudtam, miért kell lefeküdnöm délután aludni az oviban. Nem egy fárasztó edzésként élem meg, amitől nő az állóképességem, hanem inkább önkifejezés, lelki feltöltődés – a sport, amiben igazán önmagam lehetek. Mindezek mellett természetesen rengeteg jótékony hatása van, és az egyik leghatékonyabb kalóriapusztító tevékenység. A legtöbb, amit adhat ez a sport, az a közösségi élmény, barátságok, életre szóló kalandok. Megtanít küzdeni a céljainkért, erősebbé tesz, és alázatra nevel.

Hány csapat tartozik hozzád? Kiket, milyen korosztályt edzel? Milyen rendszerességgel vannak az alkalmak? Milyen versenyekre jártok a csapatokkal? 

Jelenleg 4 csapattal dolgozom, ebből az egyikkel kifejezetten a Mini Fociban járunk tornákra. Ők már az idősebb korosztályt képviselik, 27+ a csapat magja. Továbbá 3 egyetemi csapat van a kezeim alatt, 18-25 éves hölgyek és fiúk. Egyik a Pázmányos csapatom, főleg a JÁK hallgatóiból áll, a másik kettő pedig a SOTE Női, illetve Férfi labdarúgó csapata. Heti rendszerességgel vannak az edzéseink: a fiúkkal kettő, a hölgyekkel jelenleg egy, de cél velük is a kettő. A versenyek: Medikus Kupa, Jurista Kupa, Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság, futsal MEFOB, kispályás ligák a BEAC-on, Kárpát-medencei Egyetemek Kupája, Kaminokupa.

Hogyan kerültél ezekhez az egyetemekhez?

Megígértem otthon, hogy elvégzem a jogi egyetemet, ezért a Pázmányon hallgatóként kerültem közel az akkor már egy szezont önerőből futó kis csapathoz. Egy hatalmas vereséget láttam élőben, utána beszéltem meg a fiúkkal, hogy mi lenne, ha segítenék, és edzeném őket. A Semmelweis Egyetemre helyettesítőként kerültem, barátom volt ott az edző, aki külföldre kiment focizni, helyette ugrottam be. Ez egy tavaszi félév volt, nyár végén pedig a kollégám nem akart visszatérni, és mivel nagyon megkedveltem a srácokat, velük maradtam – belevágtam egy új és nagyon izgalmas kalandba 2015 szeptemberétől.

Milyen dinamikája van egy női focicsapatnak? 

Úgy érzem, viszonylag könnyű helyzetben vagyok, jó a képességek eloszlása a lányok között, magától kirajzolódik egy hierarchia – a szó legjobb értelmében. Van pár kiemelkedő tudású vezérjátékos, mögöttük szorosan az a mag, akik egy igen jó szinten vannak, és arra törekednek, hogy még jobbak legyenek, valamint vannak a kezdők, akik szorgalmukkal és lelkesedésükkel mindenkinek példát mutatnak. Nem érzem, hogy lenne klikkesedés, szeretettel fordulnak egymás felé a lányok, nem gondolnám, hogy bárki magányosnak érezné magát az edzések alkalmával.

Megnyilvánul bármilyen formában az edzéseken az a sztereotípia, hogy a nők „fúrják egymást”?

Eddig egyáltalán nem fordult elő ilyen, és azon leszek, hogy ez a jövőben is így maradjon.  Még csak megjegyzéseket sem tettek egymásra, pedig vannak azért csípősebb humorú hölgyek, de általában engem találnak be a poénjaikkal, én pedig igyekszem állni a sarat. Más női csapatoknál találkoztam egymás fúrásával, de a fiúknál is megfigyelhető volt bizonyos esetekben (pl. játéktudás hiánya miatt). Azt el tudom képzelni, hogy a későbbiekben a lányoknál a versenyszituáció okozhat némi konfrontációt, mivel csak bizonyos létszámú csapatot vihetek el egy tornára, ezért lesznek kimaradók is.

Milyen különbségeket látsz mentalitásban férfi és női csapatok között?

Nem igazán látok óriási különbségeket. A lányok kicsit alázatosabbak, szerényebbek, ha munkáról van szó, de ugyanolyan hamar el tudja vonni a figyelmüket egy apró dolog a feladatról. A fiúk egoján nehezebb felülkerekedni. Ha belejönnek, egészen megszállottan játszanak – ugyanezt már több lánynál is tapasztalom. A hölgyeknél azért jobban ügyelek arra, hogy egy-egy megjegyzésemmel ne sértsem meg a lelkivilágukat. A lányok figyelmesebbek egymással, ami nem azt jelenti, hogy nincsenek kemény odalépések, hanem azonnal, lelkiismeretesen kérdezik társukat a hogyléte felől. A fiúk megoldják annyival egy hatalmas rúgás után, hogy „bocs tesó, meccsen kétszer ekkorát kapsz majd”. 

El tudsz vonatkoztatni attól, hogy ennyi nő vesz körül? Edzőként hogyan kezeled ezt a helyzetet?

Elég könnyen el tudom választani a kettőt, ez komoly elvi kérdés számomra. Ez egy olyan döntés, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a csapat működhessen. Nem hiszem, hogy elfogadható lenne, ha mondjuk randevúznék valamelyik lánnyal a csapaton belül. Úgy gondolom, hogy abban a pillanatban elveszíteném a tekintélyem, és egy olyan témát szolgáltatnék ezzel, ami folyamatos pletykára adna okot. Ez nálam teljesen tabu, a lányaim a focistáim, akiket tisztelek és védelmezek, nem tekintek potenciális jelöltként rájuk.

Mit szeretsz az edzőségben? Mi segít abban, hogy jó vezető legyél? Van erre valami stratégiád?

Minden aspektusát nagyon szeretem a nehézségekkel együtt is. Kreatív lehetek az edzésekre készülésben, meccsek közbeni irányításban, csapatösszeállításban, technikákban, programok szervezésében. Nagy öröm ennyi fiatallal dolgozni, feltöltődés számomra. Kölcsönösen bizalmat adunk egymásnak a játékosokkal. Én a barátság és a szeretet útján közelítettem mindig is a focistáim felé, természetesen megpróbáltam érzékeltetni azt, ha kemény munka szükséges, akkor elengedhetetlen a fegyelem. Nagyon fontos a kommunikáció és a közös hang megtalálása. Ebben folyamatosan fejlődnöm kell, hiszen ahány ember, annyiféle személyiségtípus. Mindenkinek más a motivációja, más-más eszközök kellenek ahhoz, hogy a legjobb teljesítményt hozzák. A közösség erejében látom a siker titkát, – és itt nem kifejezetten sportsikerekről beszélek, hanem arról, ami a legfontosabb, – hogy egy életre szóló élménnyel és sok baráttal gazdagodjanak a srácok azonfelül, hogy rendszeresen sportolnak.

Szoktatok edzésen kívül is közös programokat szervezni? Miket csináltok?

Igen! Nyilván ez az időszak most mindenki számára nehezebb így, hogy korlátozva vannak a programlehetőségek. Korábban szerveztem csapatépítőket, aminek köszönhetően közelebb kerültek egymáshoz a tagok. Amik eddig voltak: közös ivás, társasjáték est, házibuli, szórakozóhely, karaoke party, nyaralás.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve a csapatokkal?

Szeretném vinni a lányokat és a fiúkat is különböző versenyekre, bajnokságokra. Tervben vannak edzőtáborok, csapatépítők, nyaralások is, meglátjuk mire lesz lehetőség a Covid mellett.

Az interjút R. Cintia készítette.