Krusovszky Dénes – Akik már nem leszünk sosem

Szeretek a számomra fontos emberek ajánlásai mentén könyvet olvasni. Van valami otthonos érzés abban, amikor elmerülsz egy regényben, ami valakinek annyira tetszett, hogy megosztotta veled. Azonban barátok ide vagy oda, én általában húsz oldalt szoktam szánni arra, hogy egy könyv beszippantson. Meglepve konstatáltam, hogy Krusovszkynak ez nem sikerült – hogy fair legyek, valószínűleg azért, mert még aznap elkezdtem, hogy egy előzőt letettem. Viszont néhány nappal később csodálkozhattam is… elfogyott mind az ötszáznegyven oldal.

Az elbeszélés több idősíkon halad, míg végül a mozaik darabok mintha összeállni látszatának – még ha a kép, amit kiadnak, nem is feltétlenül az, amire számítottunk. Az elbeszélőnk a húszas évei végén járó Bálint, aki kamaszkorát, elvált szüleit, az első szerelmét, a legjobb barátait és tulajdonképpen az egész múltját maga mögött hagyta, amikor vidékről felköltözött Budapestre. Ide tér vissza a könyv elején, a rég nem látott barátok közé egy esküvőre, ahol természetesen az elfelejtett szerelme is felbukkan. Az utazás közepébe váratlanul beékelődik egy húsz évvel korábbi história, amely a regényt határozottan kiemeli a hétköznapi történetek közül. A helyi tüdőgondozóban (ahol többnyire járványos gyermekbénulásban szenvedőket ápolnak) tölti hétköznapjait a könyv másik központi szereplője, Aszalós – mostanra sajnos többnyire már csak vastüdőben. 

Ez a múltban játszódó kortörténeti leírás akár önmagában is megállná helyét. Betekintést nyújt egy letűnt kor letűnt betegségébe, a kezelési módjába, miközben észrevehetetlenül elhinti a csernobili katasztrófa Magyarországot érintő intézkedéseit. Több esemény hatására Aszalós úgy érzi, meg kell osztania egy évek óta cipelt súlyos titkot, még mielőtt meghal, ezért megkéri az ápolóját, vegye magnóra a történetét. Az utolsó részben visszatérve a jelenbe minden kérdésre választ kapunk, szerencsére nem marad bennünk hiányérzet. Kiderül, ki volt a regény elején halványan megemlített, Iowaban halálos autóbalesetett szenvedett férfi, hogyan kapcsolódik Aszalós Bálinthoz, mégis mi került a kazettára, hogy jutott át a múltból a jelenbe, ki az ápoló, mi lesz a tinikori és a huszonéves szerelemmel, a szülőkkel, a barátokkal.

Az események mellett, amit feltétlen ki kell emelni, az az a pillanat, amikor a könyv címe először elhangzik – rajongok ezekért a pillanatokért! Ebben a regényben kétszer is előfordult, de az első…! Az első a múltbeli idősíkon olyan váratlanul és zseniálisan bukkant fel, hogy kétszer is vissza kellett olvasnom. Már csak ezért az élményért is érdemes kézbe venni a regényt, akárkivel beszéltem róla, azt a jelenetet biztosan kiemelte.

És a második alkalom? Az ráébreszt bennünket: ahogy a regény minden egyes szereplőjében, úgy bennünk is rejlenek kihagyott lehetőségek, de ez nem feltétlen baj. Ők lényünk azon verzió, akik már nem leszünk sosem.

@kedvemma