Kudarc és siker – a folytatás bátorsága

Senki nem születik nyertesnek, de senki nem születik vesztesnek sem. Kudarcaink és sikereink állandó körforgásában élünk. Nevezhetjük ezeket évszakoknak is, ahogy egy éven belül követi egymást az ősz, tél, majd tavasz és a nyár. 

Te most melyik évszakodban vagy? Minden jól halad, többé-kevésbé abba az irányba tartasz, ami Neked megfelel? Vagy éppen váltáson gondolkodsz, talán éppen egy kudarc ért, párkapcsolati, munkahelyi, vagy akár családi problémák is terhelhetnek.

Minap a prédikációban elhangzott, hogy Jézus nem a nyertesekből csinált magának csapatot, hanem a vesztesekből csinált nyerteseket. A vesztesekből. Nyerteseket.

Ezen elgondolkodtam. Biztos már mindenkit ért valamilyen siker, legyen az bármi. Gyerekként még az olyan természetesnek tűnő dolgokat is megünnepeltük, hogy megtanultuk bekötni a cipőfűzőnket. Tulajdonképpen a mai napig biztosan érnek minket apró sikerek. Valakivel végre sikerül találkozni, nem felejtjük el berakni az esernyőt, tudunk vért adni, átmegyünk a vizsgán, találunk egy jó ajándékot anyukánknak stb. Az élet apró örömei elkísérnek.

Mégis, ha nyomás alatt áll életünk valamelyik része, akkor könnyű ezeket elfelejteni.

Pedig a kudarcaink nem véglegesek. Én ezt sok úton megtapasztaltam. Nagyon nehezen indultam neki az egyetemnek érettségi után, szívesen rápihentem volna egy évet. Mindig is jó tanuló voltam, de itt kicsit „elengedtem” a dolgot. Meg is lett az eredménye: kapásból egy év csúszással indítottam, a családom legnagyobb megdöbbenésére. Ezután fel kellett tennem a kérdést: szeretném megcsinálni ezt a szakot? Érdekel? Miért vagyok itt, kinek a vágyaiért tanulok? Ha akkor és ott nem találok ezekre kielégítő választ, egyetemet váltottam volna.

De találtam válaszokat. Szeretnék gyógytornász lenni. Megszerettem abban a félévben, amit láttam belőle. Már nem voltam az a dicsőséges diák, mint amikor nekiindultam, de mégis küzdeni akartam érte. Így hát folytattam.

Jelenleg a mesterképzést végzem, mert időközben megéreztem a hívást, hogy szeretnék majd tanítani az egyetemen. Mivel tudatosabb lettem, csatlakoztam egy kutatáshoz, ahonnan lett egy nagyszerű konzulensem, és most készülök a TDK-ra… Öt évvel ezelőtt, amikor kijöttem az anatómia terem ajtaján dermedten és zúgó fejjel, nem gondoltam volna, hogy így fog végződni ez a történet. Egy kudarc története.

Az élet nem egy év körforgását veszi alapul, néha felborul a sorrend. Ha már sok kudarc ért bennünket, sok az ősz és sok a tél, akkor gyakran feltesszük a kérdést: velem van a baj? Rosszul csinálom, változtassak? Szerintem egyik kérdés sem rossz. Néha meg kell állni, őszintének lenni, akár irányt váltani. Viszont ha „csak” egy esés volt, onnan érdemes felállni.

Winston Churchill szavait idézve:

“A siker nem végleges, a kudarc nem végzetes: a folytatáshoz való bátorság az, ami számít.”

Hornisch Aliz