A klasszikus zene kora lejárt. Vagy mégsem?

Számomra nagyon érdekes volt felfedezni például, hogy mennyi kortárs zenei előadó nyúlik vissza klasszikus zenei alapokhoz. Gondolnánk például, hogy Celine Dion híres All By Myself számának a refrénje Rachmaninov 2. zongoraversenyén alapul? Vagy mit keres például egy Bach fuvolaszóló MC Fioti fenékrázásról szóló slágerében?

A klasszikus zene kora lejárt – gondolhatnánk. Unalmas, egysíkú, maradi, és öregeknek való. Valamiért gyakran találkozom ezzel a kissé bizalmatlan szkepticizmussal . Tény, hogy valószínűleg a legtöbb fiatalnak nem ez a kedvenc zenei műfaja., valamint nem a fiatalabb generáció képviselteti magát legnagyobb számban egy-egy Zeneakadémiai koncerten Azonban a technológiai, és zenetörténeti változások ellenére is (vagy helyenként azoknak köszönhetően) megtalálta a módját, hogy jelen maradjon az életünkben.

Kezdetnek vegyük azt az érdekes tényt, hogy az Y és Z generáció tagjai napjainkban többet hallgatnak klasszikus zenét, mint 10 évvel ezelőtt. A Spotify, YouTube és más streaming szolgáltatások előretörésével ugyanis ennek a műfajnak a  népszerűsége is növekedésnek indult. Míg tíz évvel ezelőtt ezt a zenét  hallgatók csupán egytizede volt 30 év alatti, egy 2020-as kutatás szerint a  streamelők egyharmada (34 %-a) a 18-25 évesek közül került ki. 

 Én különösen vizsgaidőszakokban szoktam megtapasztalni, hogy népszerűsége pozitív tendenciát mutat: meg is szoktam mosolyogni, hogy minden második egyetemista barátom klasszikus zenei lejátszási listát hallgat a Spotifyon. Ez nem véletlen , hiszen  számos pozitív hatása van: növeli a koncentrációt, csökkenti a stresszt, segíti a memóriát. Jótékony hatásait rengeteg kísérlet bizonyítja, melyek egy külön cikket is megérnének.

Nem csak ilyen „direkt” módon jelenik meg   napjainkban, sokszor úgy találkozunk vele, hogy nem is feltétlenül vesszük észre. Számomra nagyon érdekes volt felfedezni például, hogy mennyi kortárs zenei előadó nyúlik vissza klasszikus zenei alapokhoz. Gondolnánk például, hogy Celine Dion híres All By Myself számának a refrénje Rachmaninov 2. zongoraversenyén alapul? Vagy mit keres például egy Bach fuvolaszóló MC Fioti fenékrázásról szóló slágerében? Ugyanígy meglepő volt kihallani Prokofjev Rómeó és Júliáját Robbie Williams Party Like a Russian c. számában, vagy Beethoven Holdfény szonátáját Alicia Keysnél, és a listát folytatjuk… 

Ezen kívül egyre nő a népszerűsége a YouTubeon és más social media felületeken a klasszikus zenészeknek – profiknak és feltörekvő előadóknak egyaránt. Ezek a felületek lehetőséget adnak arra, hogy  elérje azokat is, akik egyébként nem állnának sorba Zeneakadémia bérletért vagy Bach CD-ért – így viszont új, fiatalos formában közelebb tud kerülni  a laikusok számára is. A megérthetetlen magasságokban lévő, távoli műfajnak tűnő klasszikusokat ezáltal új fényben láthatjuk: vonzónak, elérhetőnek és érthetőnek.

Mit bizonyítanak ezek a példák? Hogy a klasszikus zene korának nincs vége. Hogy ma is van igény rá. Hogy valamit tudhattak a klasszikus  zene nagyjai, ha a mai napig ilyen sokféle módon továbbélnek. Hogy  nemcsak, hogy nem unalmas és maradi, de összetett, izgalmas, inspiráló és éppen ezért sosem megy ki a divatból. 

Ha megpróbáljuk félretenni előítéleteinket és  egyszer-egyszer meghallgatunk egy eredeti klasszikus zenei  művet – nem háttérzeneként, hanem  rendesen -, akkor felfedezhetjük a benne rejlő sokszínűséget, a történeteket, melyeket szavak nélkül képes elmesélni és az érzéseket, melyeket bármiféle videó, szöveg vagy„special effect” nélkül ki tud váltani belőlünk.

Kocsis Krisztina

Kép: Unsplash

Forráshttps://www.classicfm.com/music-news/surge-millennial-gen-z-streaming-classical-music/