Az önállóság – Két fél lenne egy egész?

Önálló az az ember, aki más vagy mások támogatásától, segítségétől függetlenül, a saját erejéből képes megállni a lábán és képes önmagára támaszkodva létezni. Az ilyen embernek nincs is szüksége senkire.De tényleg szükséges lenne a fenti gondolatot a szó szoros értelmében vennünk? 

Az ember természetéből fakadóan társas lény, szükségünk van a családi, baráti és szerelmi kapcsolatainkra és igényeljük a szeretett személyek közelségét. Sőt, egy itthoni tanulmány az emberi félelmek kutatása során arra világított rá, hogy a megkérdezett személyek körében az egyedüllét és a magány volt a legerősebb és leggyakrabban előforduló forrása a félelmeknek. 

Ha valóban ennyire fontos nekünk, hogy ne maradjunk egyedül, tényleg helyénvaló az önállóságot beskatulyázni, a másoktól való teljes függetlenség gondolatával azonosítani? Tényleg az önállóságunkat adnánk fel egy párkapcsolatban? 

Éppen ellenkezőleg! 

Az önállóságra törekvés alapvetően egy természetes, az egész életünket végig kísérő folyamat, melynek révén az őt nevelő személyektől teljesen függő csecsemő megpróbál eljutni az érett, független és önszabályozó felnőtt korig. Fontos azonban, hogy függetlenség alatt nem a másoktól való elszigeteltséget, önmagunkra való utaltságot kell értenünk, de nem is azt, hogy fel kell áldoznunk önmagunkat, vagy a vágyainkat a másokhoz való kötődésünk miatt. A függetlenség sokkal inkább  lehetőség egy olyan életre, ahol a saját belátásuk szerint cselekedni képes emberek alkalmasak egymással egészséges kapcsolatokat kialakítani, egy életközösségben létezni, majd ezt a képességet idővel tovább adni. 

Ezért lehetséges, hogy egy egészséges párkapcsolat esetében akkor beszélhetünk igazán kiegyensúlyozott és boldog kötődésről, ha két olyan, érzelmileg felnőtt ember vesz részt benne, akik számára nem kérdéses, hogy képesek bármikor önállóan is létezni. Egy szellemileg kielégítő kapcsolatban a párunk megtalálásával azt élhetjük meg, hogy milyen az, amikor két fél – akik egyébként külön-külön teljesen önállóak lennének – egy egésszé válnak, akik így képesek egymás önmegvalósítását és fejlődését elősegíteni. Azért, mert érzelmileg elkezdünk kötődni a partnerünkhöz, és bizonyos szokásokat kialakítva hosszú távon elkezdünk „szimbiózisban” létezni, még nem válunk társ-függővé, nem kell feladnunk az önállóságunkat és nem leszünk „gyengébbek” sem. Ugyanis egy párkapcsolat lényege az önállóság és egység harmóniájának megtalálása és megélése.

T. Cs.

Kép: Pexels