Interjú Baritz Laura nővérrel – üzletről, kereszténységről, emberközpontúságról

Közgazdász és apáca. Szokatlan párosítás. Baritz Sarolta Laura a multik világából lépett át a Domonkos-rendbe. A közgazdaság azonban élete része maradt: tanulmányait és üzleti tapasztalatait a keresztény hittel ötvözve annak szentelte szakmai életét, hogy az emberközpontú és etikus gazdaságot hirdesse. Számos tudományos tevékenysége mellett a Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban (KETEG) képzés egyik alapítója és szakfelelőse a Sapientián, az Emberközpontú gazdaság tárgyfelelőse volt a Corvinuson. Inspiráló munkássága mind hazai, mind nemzetközi szinten elismert, legfrissebb sikere az idén elnyert Európai Polgár díj. Laura nővért kérdeztük üzletről, gazdaságról, emberközpontúságról és hitről.

Nagyon érdekes az életútja. Mielőtt szerzetes lett, nagy multinacionális cégeknél dolgozott sikeres menedzserként. Mesélne arról, hogy milyen volt ez az időszak és hogyan gondolkodott akkor a közgazdaságtanról?

A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végeztem, azután külkereskedelmi vállalatoknál helyezkedtem el. Dolgoztam az Intercoorporationnél, aztán a Hungarotexnél az élelmiszer osztályon. Itt a feladatom az volt, hogy magyar árualapokat szerezzek, amit sikeresen el lehet adni külföldön. Így tettem szert almakocentrátumra, amit a Mátészalkai állami gazdaság termelt, és aztán ezt sikerült eladnom Amerikában a Pepsinek is. Az egy nagyon érdekes, szép sztori volt, ahogy nagy merészen felhívtam a Pepsit és egy fiatalember vette fel, aki annyira meglepődött, hogy Magyarországról egy fiatal nő ott van Amerikában és üzletet akar kötni, hogy mondta, hogy menjek ki hozzá és beszéljük meg. Itt megtörtént az a nagylelkűség, amit később el is kezdtem az üzletben hirdetni – hogy nem csak a racionális, hideg számítások kellenek -, mert ez a fiatalember mondta, hogy akkor vesz tőlem két konténer almakoncentrátumot. 

Így kezdődött a kapcsolat. Azután később megalakult Soroksáron a Pepsi magyar üzeme és itt lettem kereskedelem-fejlesztési menedzser egy 10-12 fős csapat élén. Aztán jött a rendbe lépés…

Ez a domonkos rendbe lépés egy hirtelen pálfordulás volt, vagy egy lassú folyamat, míg eljutott addig a döntésig, hogy a szerzetesrendbe áll?

Hát ez egy lelki folyamat igazából. Mindig vallásos ember voltam, azzal nem volt problémám, hogy van-e Isten vagy nincsen, az én hitem szerint van. Fiatalon is jártam templomba, de az még inkább külsődlegesebb vallásgyakorlás volt. Akkor kezdett el mélyülni a hitem, mikor édesanyám beteg lett és ennek kapcsán sokáig otthon ápoltam. Ebben a folyamatban – mikor vissza akartam adni édesanyámnak azokat a szeretetmegnyilvánulásokat, melyeket ő adott nekem egész életemben – döbbentem rá, hogy nem a külsődleges célok fontosak az ember életében. Volt céges autóm, jó fizetésem, de a szeretet megélése sokkal fontosabb ezeknél. Ez a folyamat vezetett oda, hogy rájöttem, én Jézust akarom követni az életben és azt akarom az életemben, amit a Jóisten akar. 

Mikor beléptem a domonkos nővérek kapuján, azt éreztem, hogy itthon vagyok. És ez egy jelzés volt. Kiderült, hogy ez a rend teljesen nekem való – hiszen ez egy intellektuális rend, tehát a tanulás áll a középpontban. A prédikálás is ment, ezt a készségemet korábban az üzletben is fel kellett használnom: csak itt épp nem koncentrátumot adok el, hanem az evangéliumot hirdetem.

Ekkor tudta már Laura nővér, hogy a közgazdaság az élete része fog maradni?

Nem. A szerzetesrendbe lépés egy ugrás a mélyvízbe, mert azzal kezdődik, hogy az ember belülről lemond mindenről és várja, hogy mi fog történni, mi az Isten akarata. Az elején nem foglalkoztam közgazdaságtannal, teológiát tanultam és lett egy hittanári diplomám. A közgazdaság akkor jött vissza, mikor szakdolgozatot kellett írnom és a morális teológia tanárom mondta, hogy gazdasági témából írjam, merthát én mégiscsak közgazdász vagyok. Először ellenkeztem, mert a biblikumot szerettem nagyon, de aztán mégis megírtam egy ütős szakdogát a globalizációról. 

A másik visszatérés pedig egy római konferencián volt, ott találkoztam Helen Alforddal, az Angelicum akkori dékánjával, későbbi rektorhelyettesével, aki nagy alakja lett a későbbi életemnek. Ő mondta azt a teológia és a közgazdaságtan kapcsán, hogy bár az ember azt hinné, hogy ez a kettő tűz meg víz, figyeljem csak meg, nagyon összefüggenek. Elvitt egy konferenciára Bilbaoba és ott volt nekem ez az „aha!-élményem”: csomó olyan előadót hallgattam, akik morálteológusok vagy közgazdászok voltak, de a közgazdász értett az etikához, a teológus a közgazdasághoz. Itt találkoztam az emberközpontúsággal, melynek lényege, hogy a gazdaság az emberre épül és a gazdaság központja nem a profitmaximalizálás, ennél sokkal mélyebb céljai vannak. Ez indította el bennem, hogy én szeretném az emberközpontú gazdaságot jobban megismerni és ezzel foglalkozni. Hazajöttem és elkezdtem keresgélni, hogy vajon Magyarországon vannak-e ilyen nézettel foglalkozó közgazdászok. Rátaláltam az Altern csoportra, melynek vezetője Kindler József volt, velük kezdtünk együtt dolgozni.

Aztán doktori disszertációt írtam az emberközpontú gazdaságról, most pedig tanítok, publikálok, előadásokat tartok ebben a témában. Beérett ez a pálya. Isten akarata nagyon szépen működött az életemben, mert arra hívott amire tehetségem van.

2010-ben elindult a KETEG képzés, először a Sapientián, majd a Corvinuson. Biztosan nem egy egyszerű kérdés, de hogyan lehetne megfogni az emberközpontú gazdaságnak és az egyház társadalmi tanításának a lényegét?

Az első, legfontosabb állítás, hogy ez a közgazdaságtan értékalapú és nem értéksemleges, mint a főáramú közgazdaságtan. A gazdasági folyamatok akkor jók, mikor erkölcsi folyamatokba épülnek. A disszertációmnak a legfőbb hipotézise, hogy amilyen az emberi értékrend, olyan lesz a gazdasági rend. Hogyha haszonelvű emberek gyakorolják a gazdaságot, akkor a gazdaság egy neoklasszikus gazdasági rend lesz, ahol a fő gazdasági cél a profit lesz.

A mi gazdaságunk az egyház társadalmi tanításának alapjára épül, amely azt mondja, hogy a gazdaság legfőbb célja az ember, az emberi kiteljesedés és emberi boldogság. Adam Smith azt mondja, hogy a gazdasági életet az önérdek hajtja. Erich Fromm ezt cizellálja: az embernek lehet objektivista önérdeke, tehát az önérdekében a másik embernek való jóakarat is benne van – vagyis mikor én egy üzleti aktust teszek, akkor figyelembe tudom venni a másik ember érdekét is. Ekkor együtt tudok működni a másikkal, nyer-nyer helyzet jön létre. Játékelméletből kiszámolható, hogy a nyer-nyer helyzet nagyobb össznyereséget hoz, mint a nyer-veszít. 

Manapság az egyik legaktuálisabb kérdés a fenntarthatóság, a természeti erőforrások védelme. Kitér-e erre a keresztény tanítás, és ha igen, mit mond ennek kapcsán?

Az egyház társadalmi tanítása szűk értelemben a pápai enciklikákból áll, minden egyes ilyen pápai enciklika az aktuális társadalmi környezeti problémákat öleli fel. II. János Pál pápa nagyon sokat írt a fenntarthatóságról és a környezeti problémákról is. De ne hagyjuk ki Ferenc pápát se, a Laudato si enciklika teljesen erről szól. Szó van környezetről, fenntarthatóságról és az emberről. Merthogy a fenntarthatóságnak is a legfontosabb része az ember: hogyan alkosson közösséget, kapcsolatot környezetével és embertársaival.

Gyakorlatibb üzleti világra áttérve, hol lehetnek olyan helyzetek, ahol különösen nehéz sikeresnek maradni az üzleti életben, nem megalkudni, de közben kiállni a keresztény értékek mellett?

Ez teljesen lehetséges. Vannak hálózatok, mozgalmak, melyek kifejezetten keresztény üzletemberekből állnak, pl. Magyarországon az ÉrMe Hálózat, nemzetközi szinten az UNIAPAC, vagy a Blueprint for Better Business. Ezek megmutatják, hogy a felső üzleti vezetők is gondolkodhatnak fenntarthatóan, emberi módon, s nem kell ettől megalkudniuk semmiben. Ugye van a bátorság erénye az erényetikában, ha az emberben ez megvan, akkor ki tud állni az igazáért és vállalja a saját értékeit. Ehhez tudnom kell, hogy a jót cselekszem, a jóért küzdök. 

Van különbség a szimplán etikus gazdaság és a keresztény szemléletű gazdaság között? Nem keresztényként lehet-e a keresztény tanításnak megfelelően helytállni az üzleti életben?

A mi nézetünk az, hogy igen. Amikor a pápai enciklikák megíródnak, van mindig egy ajánlás, hogy kinek szól: „írom a híveknek és minden jószándékú embernek”. Tehát ezek az értékek, mint emberközpontúság, fenntarthatóság, szolidaritás, szubszidiaritás, a közjó… annyira általános értékek, hogy minden jószándékú ember számára pozitívak és követendőek.  Keresztényként annyiban más vagy több, hogy esetleg spirituális elemek is vannak, a keresztény vezető ezt építi be üzletmenetébe, vállalkozásába. 

Sokan szokták támadni a keresztény szemléletű gazdaságot?

Inkább elhallgatják vagy kimosolyogják, mikor szóba jön a gazdaságon belül szeretet meg együttműködés, kölcsönösség… Az üzletben azt elképzelni, hogy önzetlen legyen valaki, a főáramban azért nehéz, mert ott a gazdasági modell az önzésen alapszik, itt meg az önzetlenségen. Viszont, ha levezetjük, kiderül, hogy ez sokkal gyümölcsözőbb. 

Van arra remény, hogy ez megváltozik, és egyre többen állnak mögé?

Ezt nem tudom. De azt tudom, hogy például a vírushelyzet óta mintha nőne azoknak a száma, akik elismerik, hogy ez az út jó. Megint csak II. János Pál pápára hivatkozva, ő írt egyik könyvében a konkoly és a búza együtt növekedéséről a szentírási példázat alapján: nő a búza és mellette nő a konkoly, a végén egyszerre aratják le mindkettőt. A világ is így működik, a jó meg a rossz együtt létezik, hol az egyik van túlsúlyban, hol a másik. Ezért úgy gondolom, hogy tiszta jó sosem lesz, de tiszta rossz sem. Mert lesznek emberek, akik bátor kiállással folytatják és csinálják tovább.

Végére még egy személyesebb kérdés. Szakmai munkássága során hatalmas utat járt be, rengeteg mindent elért és számos hazai és nemzetközi elismerést, díjat kapott. Mi volt az, amit legnagyobb sikernek érez, mire a legbüszkébb? 

Hm. Lehet nem szakmai siker is? 

Mikor itthon megkérdezik, hogy mit csináltál és hol voltál… Végül is nekem is a legszűkebb környezetem az, ami számít. És ha itt kapok valami elismerést vagy jó szót, akkor nagyon boldog vagyok. 

Még egy kérdés. A fiatal generációnak mit üzenne?

Ezt a bátorságot. Hogy minél hamarabb tisztázza az értékeit. Ez egy egyéni folyamat, amit végig kell járni. Ha ez megvan – ami sok olvasást, beszélgetést, saját magamba nézést jelent -, és kialakult egy ilyen értékrend, akkor azt bátran követni, amellett kiállni. Az évek mennek, és ezeket a fiatal éveket kell kihasználni, az ember ilyenkor a leglelkesebb, ilyenkor van a legtöbb energiája és ha ezt valami jó, értékes dologra használja ki, akkor épül a személyisége és az egész élete. 

Az interjút Kocsis Krisztina készítette.