Mire kialszik a tűz, elpárolog a víz is – A férfi és a nő háborúja

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának  véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

A kezdet kezdete óta világos, hogy nem létezhet férfi nő nélkül, s ez épp így fordítva. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy e két nem olyan ellenpárja egymásnak, melyek bár egyénenként egy egészt alkotnak, mégsem befejezettek egyedül. Ennek ellenére a két világi mozgatóerő olyan ellentétes pólusokkal operál, melyek komoly megértést és pontosan kimért munkát igényelnek, hogy egy hullámhosszra kerüljenek, majd befejezzék feladatukat, mely mindenkoron valami nagyobb, maradandó és végtelenbe mutató. Olyan amilyenre az ember nem képes egyedül.

A férfi, mint a tűz, a terjeszkedő erő, az alakító, a védelmező és a pusztító. A nő, mint a víz, a hajlékony, a megértő, a gyógyító és a csillapító. Két egymásra nehezedő energia, amelyek valójában arra hivatottak, hogy egyikük-másikjuk túlfutását szabályozzák úgy, hogy közben saját világukban is kiteljesednek. E két erő bár elsőre egymástól súlyosan eltér, valójában gyökereiben mindkettő hasonló feladatot lát el, csupán más esszenciával, más módon, más egyéni meglátásban.

A férfi a Napra tekint, tüzét annak mintájára alkották. A tüzet körülveszik az emberek és védelmét vagy pusztító erejét remélik. Ennél fogva a férfi létezésének elemi része, hogy a világ közepén áll, formál és alakítja a dolgokat maga körül. Táplálója a puszta elismerés, nagyságának méltatása, az örökös közép szerepe. A férfi nehezen ért meg, hosszú fáradtságos munkával alkalmazkodik és félelmetes erejénél fogva sokkal könnyebben árt. Haszna és szükségessége azonban vitathatatlan. Ő az, aki nem hordozza magában, amit felemészt, hanem saját javára fordítja azt, ennél fogva tiszta, határozott és markáns véleménye van, egyenes döntéshozó. Ő, aki elfoglal, megural, teret hódít, így mindig fel és előre halad és csak nagyobb lesz.

A nő a Holdat szemléli, vizét annak útján haladva alakítja. A víz mentén az emberek oltalmat, megértést remélnek. A nő valahonnan ered, s valahová tart, úgy, hogy mindeközben saját körforgása van. A víz fent és lent jár, alakja folyton változik, a nő látása ennél fogva szélesebb és körültekintőbb. Tisztaságának megőrzéséhez figyelmességre, gondoskodásra van szüksége. Adakozó, de csak akképpen, amilyen módon óvják. Könnyebben szétesik, nem harcra termett, gyakran hordozza magával a dolgokat, amiket felvesz és nehezen hoz döntést. Ugyanakkor a víz maga az élet táplálója, alkotója és gyógyítója. A nő természeténél fogva kitartó, alkalmazkodó és megértő. Ő az, aki befogad, körülölel, magával ragad és mindenhol jelen van, így nincs szüksége terjeszkedésre.

A zabolázatlan tűz mindent elpusztít maga körül, míg a magára hagyott víz elvész körforgásában és telítődik a szeméttel, céltalan lesz. Ezért, miképp a Nap a Holddal, a tűz a vízzel is harmóniában kell, hogy éljen. A nappal energiával tölt fel, alkotásra buzdít és erőt ébreszt, míg az éjszaka megnyugtat, pihentet és elgondolkodtat. Egyik a másiknak gondos váltója. Hogy a tűz ne lehessen az ember veszte a víznek csillapítani kell azt, és hogy a víz ne hordja magában a szemetet a tűz dolga megtisztítani attól útját. Mindezen táncot úgy kell lejteniük, hogy az ne egymásnak feszülés, hanem együttműködés legyen. Alakítaniuk a világot úgy szükséges, hogy ahol tűzre van szükség ott tűz munkálkodjon és, ahol vízre ott víz.

Ha azonban a tűz és a víz erejüket arra használják, hogy egymással háborúzzanak, akkor körülöttük a világ nem halad előre, s így legvégül mire kialszik a tűz elpárolog a víz is. A férfi és nő háborúját tehát nem egymással, hanem egymásért kell, hogy vívja. A két teljes egésznek úgy kell dolgoznia, hogy az egy harmadik fentebb való javát szolgálja, közben ismerve és elismerve egymás erősségeit, gyengeségeit. 

Fontos észrevenni továbbá, hogy, ha ezen két erő elég ideig halad egy úton, képes lesz egyik a másikat nem csak ellenszabályozni, hanem annak működését részben magáévá tenni. A férfi és a nő tehát nem csak szolgálója, kísérője, követője és vezetője egymásnak, hanem, ha úgy tetszik példája is. Egyik a másiktól így nem csak teret foglalhat, terhet vehet el vagy szabályozhatja azt, hanem tanulhat is. De csak akkor, ha mindkettőjüknél megvan a felismerés, elhivatottság és a rajtuk túlmutató cél iránti elkötelezettség.

Filep Dávid