A lánykérés művészete

A mai társadalom elbizonytalanítja a férfiakat…[…] Ilyesmi gondolatok vannak a fejekben: Miért kötelezném el magam? Hogyan fogjuk megoldani a meglévő problémáinkat? Mi van, ha később találok valakit, aki még jobban illik hozzám? …[…] Ezért is döntöttem úgy, hogy  megírom ezt a cikket, hogy egy kis reklámot csináljak a házasságnak. Szeretném, ha az interneten böngésző generációm látná, hogy vannak párok, akik ilyen fiatalon is döntésképesek…..

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának  véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

Aniával (a mennyasszonyommal) két éve voltunk együtt, amikor elhatároztam magam a lánykérésre. Lengyel menyasszonyomat Veronában ismertem meg Erasmus alatt, majd ezután egy fél évet távkapcsolatban töltöttünk, azóta pedig Budapestre költözött és egy nagyvállalatnál dolgozik. Nekem az nagyon fontos volt, hogy egy városban éljünk, minden nap találkozzunk, beszélgessünk és annyi minőségi időt töltsünk együtt, amennyit csak lehet. Ezen beszélgetések alkalmával direkt nehezebb témákat is felhoztunk, olyanokat, amik sok párkapcsolatban konfliktust jelentenek, gondolok itt a vallástól kezdve, az abortuszon át, a gyereknevelésig.  Ezek a beszélgetések érlelték meg bennem a bizonyosságot, hogy én ezzel a nővel szeretném leélni az életemet. Szerintem Aniával nagyon sok mindenben hasonlítunk, így például az alap értékrendünkben. Ezen kívül van persze sok dolog, amiben különbözünk, ami miatt felnézek rá. Annyi mindent tanultam már tőle, és még annyi mindent szeretnék. Szerintem az a legfontosabb, hogy egy olyan partnert találjunk, akire fel tudunk nézni, és folyamatosan fejlődni tudunk egymás szeretetében. Nekem a döntést ezek után egyszerű volt meghozni. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy egy ilyen csodálatos nővel köthetem össze az életemet. A lánykérés szervezésében a legnehezebb nekem a gyűrűválasztás volt, mert Ania nagyon ad az apró részletekre, és rástresszeltem, hogy mi van, ha nem fog neki tetszeni. Végül szerencsére nagyon tetszett neki a választásom, úgyhogy felesleges volt aggódnom. A helyszín az adott volt: nagyon szeretünk túrázni, és Zakopane a kedvenc célpontunk, ahol rengeteg gyönyörű túraút van. Egy ilyen túra alkalmával 1400 méteren a Morskie Oko tengerszem jegén tettem fel a nagy kérdést, és a válasz az eddigi legboldogabb igen volt, amit életemben hallottam. 

 A mai társadalom elbizonytalanítja a férfiakat. Mindannyian ismerünk olyan párokat, akik már évek óta együtt vannak, de mégsem házasodnak össze. Ilyesmi gondolatok vannak a fejekben: Miért kötelezném el magam? Hogyan fogjuk megoldani a meglévő problémáinkat? Mi van, ha később találok valakit, aki még jobban illik hozzám? Minek házasodnánk össze, ha már úgyis együtt élünk? Mi változik? Én személy szerint nagyon sajnálom, hogy a legtöbben manapság ebből a szemszögből néznek saját kapcsolatukra. Az én esetemben ezek a kérdések inkább afelé irányultak, hogy a nyelvi és kulturális különbségeket hogyan fogjuk megoldani. Erre pedig a korábban említett beszélgetések adtak választ: minél jobban megismertem Aniát, annál biztosabb lettem benne, hogy ezek a különbségek csak tovább színesítik kapcsolatunkat. 

Én az elköteleződéstől soha nem féltem. Ez gondolom azért van, mert egy olyan családba születtem, és olyan környezet vett körül életem meghatározó pillanataiban, akiktől megláthattam, hogy milyen gyönyörű a házasélet. Az a szerelem, ami sugárzik ezekből az ismerőseimből egyszerűen leírhatatlan egy internetes cikken keresztül, ezt tényleg csak úgy tudja megtapasztalni az ember, ha a saját szemével látja, a saját bőrén tapasztalja. Az a szenvedély, ahogy egymásra néznek, ahogy jobban szeretik a házastársukat, mint saját magukat, ahogyan apró gesztusokkal kifejezik a szeretetüket. Szerintem az a baj, hogy ezeknek a gyönyörű házasságoknak nincs akkora reklámja, mint a fentebb említett hozzáállásnak. Filmek, zenék reklámok tele vannak utalásokkal, és olyan képekkel, melyek a házasság előtti együttélést reklámozzák, a házas életet pedig unalmasnak, a személyes szabadságod és önmegvalósításod végének mutatják be. Ezért is döntöttem úgy, hogy elfogadom Dorci felkérését, és megírom ezt a cikket, hogy egy kis reklámot csináljak a házasságnak. Szeretném, ha az interneten böngésző generációm látná, hogy vannak párok, akik ilyen fiatalon is döntésképesek, és hisznek a házasság szentségében. Már alig várom, hogy Aniával összeházasodjunk, és mindennapi életünkkel reklámozzuk a házasságot. 

Molnár Krisztián

Fotó: Unsplash