Avagy hogy menedzseld a családodat és a munkahelyedet egyszerre

Rögtön le kell szögeznem, hogy nincs varázscsomag a kezemben, soha nem is volt, és amikor visszatekintek a múltra, hogy hogy is neveltem három gyereket és dolgoztam bőven túl a 100%-on akkor temérdek hibát látok, sok mindent talán másképp csinálnék és mégis.
Mégis van három nagyszerű lányunk, elértem sok mindent, találtam örömet a munkámban, segítettem nagyon sok fiatalt abban, hogy magára és az útjára találjon. Ami nekem segített, a legfontosabb, hogy Isten nélkül nem megy, legalábbis nekem nem, újból és újból kell és kellett tanulnom, hogy ne csak magamat, de a rámbízottakat egyaránt elé vigyem, és újból és újból fel kellett ismernem, hogy ami igazán fontos, azt már Ő elvégezte és végzi!

Nekem fontos volt, hogy legyen három gyermekünk és az is, hogy a gyerekek együtt nőjenek fel, valódi testvérként. Persze volt, hogy csurom vizesre izzadtam, míg felöltöztettem három kicsi gyereket télen, de az is igaz, hogy tudtam dolgozni, tanulni, amíg GYES-en voltam, mert eljátszottak hárman. 7 évig voltam otthon, de amit kihagytam karrierben harmincas éveimig, azt később bepótoltam. 

Imádkozni együtt imádkoztunk, én akkor mozogtam, amikor a lányokat vittem edzésre, a napot mindig megbeszéltük leginkább hazafelé az autóban. Tanulni is együtt tanultunk az ebédlőasztalnál, én is és ők is. Klassz közös programjaink is voltak, mert a közös élmények mindenkinek erőt adtak, és mert nekem alacsony a monotónia tűrésem ☺. Figyelnem kellett az időbeosztásra, de arra is, hogy magamra is maradjon időm. A munkámat hivatásnak tekintettem, vitt a lendület, hogy a talentumaimat adjam tovább, így győztem a munkát. Hiszek abban, hogy a hivatásom és az anyaságom gazdagították egymást, hálás vagyok, hogy megélhettem/megélhetem mind a két elhívást.

Rivasz-Tóth Kinga

Fotó: Pexels

Szólj hozzá!

 

További cikkeink

Levél Őhozzá

2024. March 29.|0 Comments

Van értelme még levelet írni egymásnak, amikor ott az online tér, ami százszor gyorsabb? És van-e értelme levelet írni annak, aki még a gondolatainkat is ismeri? Rita most levelet írt Őhozzá.

Maradt, mivel a pofont csók követte

2024. March 28.|0 Comments

Egyszer azt hallottam, hogy annál a férfinál, aki idegességében ököllel veri a falat, nem kell sok ahhoz, hogy a következő én legyek. De mennyire érintettek valójában a magyar nők párkapcsolati erőszakban? Hol a határ és mit tehetünk mi, akik felelősséget érzünk a bántalmazást elszenvedő nőkért?

Szex szülés után

2024. March 23.|0 Comments

Milyen a szex szülés után? Ez a kérdés izgatja a kismamákat, de azoknak is érdekes lehet, akik még nem várandósok. Szerzőnk szókimondó cikkében válaszolja meg a kérdést.


A Margaretet azért alapítottuk meg 2021-ben, hogy egy értékőrző közösséget hozzunk létre. Az azóta eltelt közel 3 évben 6 Offline eseményen, 10 Női körön, 3 Jótékonysági kampány során és 7 Könyvklubon találkoztunk összesen közel 1000 emberrel. Ezek az események mind ingyenesek voltak, a kezdetektől fogva önerőből működünk, ám továbbiakhoz segítséget kérünk.

A támogatás menete:

1. Scanneld be telefonoddal a QR kódot vagy kattints a linkre!
2. Válaszd ki, hogy hány szál virággal szeretnél minket támogatni. Egy szál virág ~ 1800 HUF (3 EUR).
3. Kattints a fizetés gombra! A tranzakció díja szokásos banki fizetés, ~ 150 Ft, semmi többletköltséget nem rejt.

http://buymeacoffee.com/margaretbloghu