Az orchideák tanítása

Nagyon szeretem az orchideákat, és az otthonom minden ablakpárkánya tele van velük – annyira, hogyha vennék még egyet, sem tudnám hova rakni. Mindegyiket jól ismerem, tudom kitől és mikor kaptam. Kislányként tudok örülni a megjelenő virágszárnak, bimbónak vagy levélkezdeménynek, és sokszor úgy újságolom el a páromnak, vagy anyukámnak a nagy hírt, mint régen azt, hogy ötöst kaptam matekból.


Álmos reggeleken a kedvenc időtöltésem a kávémat szürcsölgetve az orchideáimat nézegetni, ahogy nőnek és időről időre virágba borulnak. Ha jól emlékszem, idén (vagyis tavaly) november elején indultak növekedésnek a virágszárak és december elejére már mindegyiken kis bimbó kezdemények voltak. Titkon abban reménykedtem, hogy karácsonyra már láthatom a különös formájú, színpompás virágokat. De ahogy azt illik, a virágaim fittyet hánytak az
illemre meg az elvárásaimra.


Most január közepe van, és a héten nyílt ki az első virág. Gyönyörűszép, cirmos szirmaival olyan, mintha engem nézne. Én meg őt. Jó tanítómesterek ezek a növények. Nem siettetnek semmit és nem kötik magukat olyan elvárásokhoz, hogy „karácsonyig virágot kell hozni” vagy hogy „idén kétszer kell virágozni”. Nem. Nem türelmetlenek, nem rohannak, és nem akarnak az álommegvalósítás to-do listáján minden lépést azonnal kipipálni. A lassúságban
rejlik a csodájuk. Hónapok alatt lesz bimbóból virág és ez a lassú, napról napra történő változás, fejlődés, meghozza gyümölcsét.


Szeretném az idei évre magammal vinni az orchideáim bölcsességét és a lassú, türelmes, nem egyik napról a másikra történő, hanem fokozatosan kibontakozó virágnyílás csodáját.

Papfalvy Bori Janka

Fotó: unsplash