Pár nappal ezelőtt több barátnőmmel is a karácsonyi ajándékokról beszélgettünk. Mindazokról, amiket mi kaptunk, és azokról is, melyeket mi adtunk Szeretteinknek. Feltűnt az élménybeszámolók során egy érdekesség: majdnem mind ugyanazt a meglepetést szántuk Édesanyáinknak: Böjte Csaba füveskönyvét Csender Levente összeállításában.
Ezek után nem véletlen, hogy a könyv számos nagy könyváruház sikerlistájának előkelő, általában dobogós helyét foglalta el a 2020-as decemberi időszakra.

S hogy miért választottam éppen ezt Anyukámnak? 

Elsősorban Böjte Csaba ferences testvér személyisége miatt, melyet szerencsére kevés magyarnak kell részletesen ismertetnem. Mind ismerjük, vagy legalábbis hallottunk már az erdélyi ferences közvetlen stílusáról vagy gyermekotthonáról melyet önerőből indított el. Továbbá állandó jócselekedeteiről, evangelizációjáról, azaz a

végtelen életszeretetéről

Csaba Atya hitvallása, hogy minden ember Isten temploma, és mivel Isten nem teremt selejtet, így minden ember Jó. Úgy vélem ezután a megrázó és nehéz esztendő után épp egy ilyen tiszta és jó ember gondolataira van szükségünk. Gondolataira a szeretetről, Istenről, az emberekről, a teremtett világról, vagy éppen a nevelésről, melyről igen sok tapasztalatot szerzett az évek során.

2020 után mind azt várjuk, hogy 2021 feledtesse velünk a tavalyi év katasztrófáit, ehhez pedig arra is szükségünk van, hogy ismét kedvesen oda tudjunk fordulni szomszédainkhoz, ismerőseinkhez. Ezekre az egyszerűnek tűnő, ám mégis nehéz cselekedetekre ad segítő kezet a füveskönyv, melynek alcíme is a korábban megfogalmazott gondolatokat igazolja: „Örömhöz segítő gondolatok”. Az összeállítás anekdotái, elbeszélései Csender Levente József Attila díjas író hat hetes, Böjte Csabával való közös utazásán született meg.
Még nem késő a könyvet beszerezni, mindenkit bíztatok Rá, hogy vegyen egyet, s ne csak a könyvespolcán tárolja!

Böjte Csaba: A pozitív gondolkodásról (részlet)
“Nem az a Pozitív gondolkodás, hogy mantrázom magamnak a pozitív értékeket, hanem az, hogy zsigerből, a lelkem mélyéből meg vagyok győződve, hogy Isten nem teremt selejtet s ez a világ fel fog nőni oda, hogy képes lesz befogadni és hordozni Isten országát….”

Kisbán Petra

Szólj hozzá!

 

További cikkeink

Maradt, mivel a pofont csók követte

2024. March 28.|0 Comments

Egyszer azt hallottam, hogy annál a férfinál, aki idegességében ököllel veri a falat, nem kell sok ahhoz, hogy a következő én legyek. De mennyire érintettek valójában a magyar nők párkapcsolati erőszakban? Hol a határ és mit tehetünk mi, akik felelősséget érzünk a bántalmazást elszenvedő nőkért?

Szex szülés után

2024. March 23.|0 Comments

Milyen a szex szülés után? Ez a kérdés izgatja a kismamákat, de azoknak is érdekes lehet, akik még nem várandósok. Szerzőnk szókimondó cikkében válaszolja meg a kérdést.


A Margaretet azért alapítottuk meg 2021-ben, hogy egy értékőrző közösséget hozzunk létre. Az azóta eltelt közel 3 évben 6 Offline eseményen, 10 Női körön, 3 Jótékonysági kampány során és 7 Könyvklubon találkoztunk összesen közel 1000 emberrel. Ezek az események mind ingyenesek voltak, a kezdetektől fogva önerőből működünk, ám továbbiakhoz segítséget kérünk.

A támogatás menete:

1. Scanneld be telefonoddal a QR kódot vagy kattints a linkre!
2. Válaszd ki, hogy hány szál virággal szeretnél minket támogatni. Egy szál virág ~ 1800 HUF (3 EUR).
3. Kattints a fizetés gombra! A tranzakció díja szokásos banki fizetés, ~ 150 Ft, semmi többletköltséget nem rejt.

http://buymeacoffee.com/margaretbloghu